Településünkről - Vanyarc története

     



VANYARC község Nógrád megyében a Cserhát déli részén található.  Lakóinak száma 1347.

A települést először 1286-ban említi egy oklevél, amelyben IV. László király visszaadja Márton fiainak, János és Benedek Nógrád megyei nemeseknek Wonorch nevű örökölt földjüket, amelyet Kürti Miklós és fia, János tőlük elfoglalt. 1258 februárjában a tatárok rátörtek Magyarországra. Északkelet-Magyarországot és az Alföldet pusztítva egészen Pestig hatoltak s közben Nógrád megye déli részeit is elpusztították. Ennek az eseménynek, de még inkább az 1241-1242-es nagy tatárjárásnak az emléke lehet a vanyarci Hrasztyi vár, mely alkalmi erődítményként funkcionálhatott, s az idehúzódó lakosság védelmét szolgálta. 1484-ben Wanyarcz néven említik a települést, amely az Aba nemzetiség Rhédey ágának a birtoka. 1542-ben Viczmándi István és Szentmarjai Balázs az urai, de már, mint puszta és a török adózás alá vetett helység szerepel. Ekkor a településen néhány jobbágy és zsellér család mellett öt egytelkes nemest is összeírtak. Az 1570-es években Báthory Miklós az ura és prédiumként szerepel.
 
Vanyarc község a 16. század közepén teljesen elpusztult, sőt az 1548-as évi adóösszeírásban sem szerepelt. A 17. században a törökök visszavonulása, a háború dúlásai közben megtizedelt és teljesen elpusztított, elnéptelenedett helységekbe szlovák telepesek érkeztek Felső-Nógrád, s Zólyom vármegyékből. A vanyarci ág. ev. egyház feljegyzései alapján a helység újratelepítése 1705-ben kezdődött, amikor már állott itt néhány pásztorkunyhó. Néhány év alatt a hely annyira benépesedett, hogy lakóit már 1717-ben összeírták és úgynevezett porcióadót vetettek ki rájuk. 

Az újratelepült Vanyarc szántóföldi és szőlőtermelő területei nagyrészt erdőirtásból származtak. A vanyarciak első faházaikat is a község határában álló nagy erdő szálfáiból építették. Az 1767-es úrbéri rendeletet követő felmérés szerint Vanyarcnak 14 földesura volt, akiknek összesen 117 jobbágy és zsellér szolgált. A Cserhát bőséggel kínálta a makkos legelőket, tehát alkalmas volt a  makkoltató sertéstartásra. Gabonából búzát, árpát, kölest és zabot termeltek. Az 1750-es évektől előtérbe lépett a szőlőtermelés. Több jobbágynál 40-60 hordó bort írtak össze. A bor keresett árú volt. Balassagyarmaton az 1800-as évek elején a vanyarci bor akójáért 4 Ft 30 kr-t fizettek. A szőlőtermelés az 1880-as évekig, a filoxérajárványig az állattenyésztés mellett (juh, majd később marhatenyésztés, sertés tartás) a leginkább hasznot hajtó foglalkozása volt a vanyarciaknak. A 19. sz. közepétől a nagymúltú váci, szécsényi és balassagyarmati vásárok mellett a vásártartási jogot nyert Szirák, Aszód, Hatvan sokadalmait is látogatták. Növénytermesztésnél a hármas vetésforgót használták. Aratni sarlóval, később kaszával arattak.  A gépesítés csak lassan indult el. A Dessewffy uradalomban használtak először un. járgányos cséplőgépet, vetőgépet. A gabonát szárazmalomban őrölték. 19. században létesítettek vizimalmot a Szlovácka dolina nevezetű dűlőben. Az első gőzmalmot 1885-ben Dessewffy Ottó földbirtokos építette.
Az 1784-1787. évi első magyarországi népszámlálás idején Vanyarc népessége 1061 fő volt. A lakosság 208 családban oszlott meg. A településen 1 pap, 3 nemes, 1 tisztviselô és 2 polgár alkotta a kiváltságos rendet. A nem nemes férfiak száma  557, melyből 220-an voltak nősek. A férfiak mellett 504 nőt írtak össze. A férfiak közül 152-en tartoztak a paraszti, 135-en a zsellér s 30-an az egyéb kategóriába. 1-12 éves gyermek 183, 13-17 éves 44 volt ekkor Vanyarcon. 1870-ben 1378-an lakták a települést. 1873-ban a kolerajárvány viszont 81 vanyarci lakost vitt el.  Nem kímélte a községet a tűzvész sem. 1885. márciusában leégett a templom, amelyet annak idején 1799-1800-ban későbarokk stílusban építettek -, s néhány faház is a tűz martalékává vált. A templomot még ugyanabban az évben felépítették és felszentelték. Amíg nem volt egyáltalán temploma a településen addig fák alatt, csűrökben, nagyobb házakban, majd fa imaházban tartották az istentiszteleteket.

Vallásukat tekintve a vanyarciak többsége az ág. hitv. evangélikus egyház tanítását követte. A római katolikusok száma csekély. A 18. század végén izraelita család is letelepedik Vanyarcon, 19. sz. harmincas éveitől református lakója is van. Napjainkban is az evangélikusok vannak többségben, de vannak katolikusok (1994. katolikus templom) és 1924-től baptista imaháza is van a településnek. Az első egyházi iskolát az ev. templom mellett 1716-ban Prónai Gábor földesúr építette. Az első tanító Csízik nevezetű volt. 1870-ben épült a második iskola (alsó iskola). A harmadik (kisiskola) építését 1913-ban kezdte építeni a község, de csak az I. vh. után készült el. A gyerekek 6. osztályig, vagyis 12 éves korukig tanultak. Az iskolák államosítása után a központi iskola (felső tagozat) a Dessewffy kastélyban kapott helyett. Az alsósok pedig a falu több pontján lévő - a fent említett volt egyházi iskolai termekben tanultak. 1983-ban átadták a falu új 8 tantermes, tornatermes, 2 napközis teremmel, ebédlővel és melegítőkonyhával felszerelt iskoláját.

VANYARC - (VENAREC) új telepesei szlovák anyanyelvűek voltak. 1900-ban még a település 3/4 része vallotta magát szlovák anyanyelvűnek. 1930-ban már száz alatt volt az összeírt szlovák anyanyelvűek száma. A 19. század közepéig az egyházi feljegyzések is szlovák nyelven történtek. A falu tanítóját és lelkészét is úgy választották, hogy szlovákul is kellett tudniuk. Minden második vasárnap szlovák istentisztelet volt valamint a délutáni istentiszteletek és a nagyünnepek másnapján is szlovákul prédikált  az evangélikus lelkész. A község tanítója a kántori feladatokat is ellátta.

A község a 19. században a Dessewffyek, Veres Pál és Veres Pálné Beniczky Hermin révén került be a megye és az ország kulturális és politikai vérkeringésébe. Veres Pálné Beniczky Hermin a 19. sz. közepén országosan is ismertté tette a vanyarci kastélyt. A Veres család jó barátságban volt Madách Imrével, aki barátjával Szontágh Pállal gyakran ellátogatott Vanyarcra. Mikszáth Kálmán, a nagy palóc író szintén többször volt vendége a Veres családnak. A kúria ma magántulajdon, kertjében ott látható az un. "Madách hársfa". Az iskola Veres Pálné nevét viseli és bronz domborműve 1902. szeptember 22-től látható a templom előterében. A Veres család sírja a temetőben, a Dessewffyek sírhelyei a templomkertben találhatók.  Dessewffy Imre az 1800-as évek elején költözött Nógrádba. Nagykökényesen emeltetett kúriát magának. Fiai közül Jób Nagykökényesen élt és 1847-ben Nógrád vármegye országgyűlési követe volt, Ottó Vanyarcon volt birtokos, aki 1839-1846-ig Nógrád vármegye jegyzője, később alispánja lett. A család vanyarci lakhelyét 1763-ban építtette a pince kőkeretes bejárati kauja felett található felirat szerint Draskótzi Ilgo Sándor: AEDIFICAVIT ALEXANDER ILGO DE ORASKOTZ 1763.  Az U-alakúra tervezett földszintes épületett az 1870-es években átépítették. Utolsó tulajdonosa Dessewffy Dezső, aki a vanyarci ev. egyház örökös tiszteletbeli főfelügyelője volt. A Dessewffy család vanyarci ága vérszerinti rokonságban állt Dessewffy Arisztid aradi vértanúval. Az ő és vértanú társai tiszteletére és emlékére a család híres szőlőskertjében 13 gesztenyefát ültetett.